Tíz éve tizenketten indultak…

Categories: Rólunk írták

„Gyülekezetünk 1994 májusában alakult, kezdetben tizenkét állandó taggal, akik házicsoport alkalmakon jöttek össze imádkozni, és Isten Igéjét tanulmányozni.” Így kezdődik a Sálem gyülekezet saját újságának történelmi beszámolója. Az alkalom, amelyre az újság készült, kétségkívül ünnepélyes. Tíz év alatt tizenkettőről kilencvenkettőre gyarapodott a Sálem gyülekezet létszáma. No persze, közben gyülekezetté alakult, bár nem annak indult, de azzá lett, mert így akarta a Gyülekezet feje, Jézus Krisztus.

Fényképes, és szóbeli beszámolók sora hangzott el a várpalotai sportcsarnokban rendezett születésnapon. Egymást méltató szavak és ajándékok jelezték, hogy a gyülekezetté fejlődéshez sok hűséges munkatársra van szükség, akik égnek az Úrért. A Sálem gyülekezet dicsőítő csoportjának kitűnő hangzással és lelkülettel teli szolgálata volt. A gyerekek szolgálata tanulságok sorozatát is közvetítette, és természetesen mosolyt is csalt az arcokra. Délelőtt Pintér Imre, délután pedig Bálint Gyula hirdette az igét. Vendéglátás, kötetlen beszélgetések, finom sütemények adtak nyomatékot annak, hogy ez ünnep. Hitünk szerint nem csak a földön, hanem a mennyben is…

A gyülekezet alapító lelkipásztorát, Bálint Gyulát, a Sálem gyülekezet újságában megjelenő interjúban Kaszta Anita kérdezte:

Mikor és hogyan kerültél Várpalotára?

1986-ban feleségemmel együtt, teljesen világi környezetből tértem meg. Akkoriban nagyon vágytam arra, hogy Romániából az Egyesült Államokba költözzek. Isten azonban szólt hozzánk, hogy Magyarországra kell jönnünk.

1990 májusában feleségemmel és három kisgyermekemmel áttelepültünk, azzal a meggyőződéssel, hogy ez Isten akarata. Egy budapesti cégnél kaptunk állást, amelyiknek Várpalotán volt kirendeltsége, de ez csak később derült ki. Így kerültünk ide.

A kezdeti nehézségeket legyőzve hogyan alakult meg a Sálem gyülekezet?

Nehéz volt az indulás, mert mindent újból kellett kezdenünk, családi életünk tekintetében is. Mindezek mellett az sem volt teljesen világos előttünk, hogy Isten milyen munkát fog ránk bízni. Tudtuk, hogy csak úgy lesz áldásos az itt tartózkodásunk, ha teljes mértékben Rá bízzuk az életünket. Ezért megfogadtuk, hogy nem fogunk elmenekülni a nehézségek elől. Sokszor késő éjszakáig imádkoztunk Isten előtt. Nem tetszett ez a város, de minél többet imádkoztunk, annál jobban megértettük, hogy Isten itt akar használni. 1992-ben szólt hozzám az Úr, hogy emberekkel kell foglalkoznom. Ez a szolgálatom a gyakorlatban csak később kezdett kibontakozni. A nehézségek és próbák közepette egyre világosabbá vált számomra, hogy Istennek az a terve, hogy egy új gyülekezetet alapítsunk a városban. Nem kellett előre megterveznünk semmit, mert az emberek éhesek voltak, kerestek valamit. Csak közéjük kellett mennünk, hogy meglássuk a szükségüket. Ahogy ebben engedelmeskedtünk Istennek, Ő elkezdte építeni a gyülekezetet. Fantasztikus öröm töltött el, amikor megtért egy ember. Ezt a parancsot adta Jézus: „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében…” (Máté 28,20).

Mi a legkedvesebb emléked ebből az időszakból?

Egyik testvérünk megtéréséhez fűződik ez az emlék. Ez a fiatalember egy jól működő diszkót vezetett, és amikor megtért, eladta a diszkóját, és a hangtechnikai berendezéseket odaajándékozta a gyülekezetnek, ez nagy fellendülést jelentett az akkori dicsőítő csoportban.

Milyen szerepet tölt be a gyülekezet a dunántúli régióban?

Fontosnak tartom, hogy folyamatosan készítsük a gyülekezeti tagokat a szolgálatra. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy ne maradjanak gyerekkorúak. Ezen kívül előttünk áll egy nagy építkezés. Vásároltunk egy telket, amire gyülekezeti házat szeretnénk építeni. Gyülekezetünk egy missziós gyülekezet, és ennek a célnak megfelelően építjük majd a házat is, valamint erre készítjük fel a tagokat is. A Dunántúlon szeretnénk együttműködni más gyülekezetekkel, és segíteni, amiben tudunk.

Még sok boldog születésnapot kívánunk, és hasonlóan intenzív növekedést az elkövetkező tíz esztendőben is… Akkor pedig meglátjuk mi az a még ennél is jobb, amit kívánhatunk.

Élő Víz, 2004