Istenről másképp 16 évesen

Categories: Élettörténetek

Pasik, divat, smink, shopping, buli, drink… ezek a mai tinilányok életének legtermészetesebb velejárói. Ezekről csacsognak naphosszat, ez jelenti számukra a mindent. A ’carpe diem’ életstílusba nem is férne bele más. Más, ami hosszabb távra engedne berendezkedni. Így aztán marad az időnkénti ráeszmélés a nem túl szerencsés jelenségre: a fiataloknak nincsenek hosszú távú céljaik. De hát mit lehet ellene tenni?!

Lehet-e cél nélkül élni? Minden bizonnyal, igen! De ha vajon érdemes-e? Egy sokat tapasztalt ember talán meggyőző választ adna, talán nem. De mit gondol erről egy tinédzser?

Pataky Tóth Angelika 16 évesen olyan célról beszél, ami egyáltalán nem szokványos. Különös vallomások következnek egy fiatal lánytól Istenről és mindenről, amit Ő jelent neki. Egy lánytól, akinek az életben nem a pasik, divat, smink, shopping, buli és drink jelentik a mindent.

R: A „más” egy kissé pejoratív jelző, rád mégis ez illik leginkább, ha a kortársaidhoz hasonlítunk. Ráadásul nem is kevésbé néznek ki a „másságod” miatt, hiszen mintha nem is ebben a században nőttél volna fel… máshogy gondolkodsz.

A: Tagadhatatlanul. De nem hinném, hogy ezzel egyedül vagyok. Sokan gondolkodnak másképp az élet nagy dolgairól. Értelmesen. Sokan látnak tovább a pillanatnyi élvezeteknél, és terveznek hosszabb távra. Ami egészen mássá tesz, azt gondolom, az az Istenről alkotott véleményem, és minden, ami ebből fakad.

R: „Isten az öregeknek való!” – annyiszor hallottam már. Egy 16 éves lány gondolkodik Istenről?!

A: Csupán néhány éves voltam, amikor a szüleim megismerték Istent. Nem tudok rá jobb szót mondani, minthogy megismerték. Istenről hallani és Őt ismerni két, egymástól nagyon távol álló dolog. Engem ebben a szellemben neveltek, ezt láttam, hallottam, és ami még fontosabb, tapasztaltam. Ahogy nőttem, egyre inkább kezdtem megérteni és érzékelni, hogy nekem van valami olyan, ami az osztálytársaimnak nincs meg. Ez pedig a hitem. Ez ad értelmet az életemnek. Persze, hogy gondolok Istenre. Nekem Ő jelenti a mindent.

R: Ebben nőttél fel. Nem tudod, hogy milyen az, ami nem erről szól. Gondoltál arra valaha, hogy kipróbálj mást is?

A: Az, hogy nekem Ő jelenti a mindent, a személyes hitemből fakad. Valami olyanból, amit nem a szüleim erőltettek rám, amit nem az illem vagy a vallási protokoll miatt választottam. Nem tapasztaltam ugyan a másik oldalt, de nagyon is tudom, miről szól. Sok barátom van, akiknek az életében látom a másik irányt. Nem cserélnék velük. Volt választási lehetőségem, és nem is hagytam figyelmen kívül, mert kinek ne fordulna meg a fejében 16 évesen? De így döntöttem, mert ezt láttam helyesnek és működőképesnek.

R: Nem cserélnél velük. Miben más a te életed, mint az övék?

A: Látszólag nem sok mindenben. Normálisan járok iskolába, tanulok, elvégzem a feladataimat, úgy ahogy más. De ha egy kicsit mélyebbre ásunk egy-egy ember életében, akkor nagyon hamar feltűnnek a különbségek. Csak egy példát mondok. Sok barátom, osztálytársam reménytelenül küzd a megfelelési vággyal, ami szerintem inkább kényszer. Kényszeresen azonosulni akarnak számukra elérhetetlen dolgokkal, hogy megfeleljenek valami olyannak, aminek talán sosem fognak. Nekik mindig az a fontos, hogy ne maradjanak le semmiről. Ami másnak van, az nekik is kell, amit más hallgat, nekik is azt kell… Kivételesnek érzem magam, mert nem kell ezzel küzdenem. Ha Isten van az életünk középpontjában, akkor Őt követjük, nem a tömeget.

R: Sokan azt mondják, az Isten követése – ahogy te fogalmaztál – lemondásokkal jár. Egy fiatalt ez könnyen elrettenthet. Te egyszerűen csak eldöntöd, hogy nem teszed, mert nem teheted, és kész?

A: Soha nem gondoltam, hogy valamit veszítek azzal, hogy nekem Isten a fontos, és azt az értékrendet követem, amit a Biblia „diktál”. Tény, hogy ez egy teljesen más világ, ha szabad ezt mondanom… Egészen más értékeket tartok fontosnak, mint amit általában a kortársaim. Ez nekem nem lemondás. Egyszerűen megkímélem magam egy csomó olyan dologtól, ami az életemben később negatív hatással jelentkezhetne. Sok olyan embert ismerek, akik már fiatalon tönkretették az életüket az itallal, a bulikkal, és azzal, amik ott történtek… Azt gondolom, ez nem lemondást, hanem védelmet jelent.

R: Teljesnek érzed az életed azzal, hogy Isten benne van?

A: A legteljesebb életet élem. Van ugyanis valaki, akire mindig számíthatok. Ez nem olyan, mint a templomi szobrok, vagy a Hiszekegy. Isten számomra nem egy vallási etalon, akit előhívhatok, mint Aladdin a csodalámpát, ha éppen gondom van, vagy netán szidhatnék, ha valami nem tetszik. Hiszek Isten szuverén hatalmában, hiszem, hogy Ő egy élő Isten, aki nem csak megszületett valamikor és meghalt, hanem fel is támadt. Neki nincs lehetetlen! És ebben a tudatban élni, igen, teljes életet jelent. Képzeld el, hogy van egy apád, akinek semmi nem lehetetlen. Kérhetsz tőle bármit, és történhet veled bármi, mert képes megadni, és képes megvédeni, képes fellelkesíteni, bátorítani… Ilyen az az Isten, akiben én hiszek. Számomra Ő teljes biztonságot jelent.

R: Számíthatsz rá, kérsz tőle, megkapod… Hogyan? Hogyan kommunikálsz valakivel, akit nem látsz?

A: Nem véletlenül hasonlítottam Istent az apához. A kommunikáció is nagyjából így megy vele. Le szoktam ülni a szobámba egy csendes pillanatomban, és egyszerűen beszélgetek vele. Elmondom, hogy mi van velem, mi a gondom, vagy éppen, minek örülök ma, és megköszönöm Neki. De akkor is beszélek Vele, ha egyszerűen csak beszélhetnékem van, és nincsen kivel (mosolyog). Tudom, hogy mindent Tőle kaptam. Például, mikor az új suliba kerültem, kértem, hogy segítsen, hogy jó eredménnyel végezhessem el, és magam sem értem, de tényleg… eddig nagyon jól megy, pedig sokszor nem értek semmit, Isten mégis ad értelmet a megértésre. Lehet, hogy ez másnak megy magától is, de én tudom, hogy nekem ez magamtól nem menne, neki köszönhetem.

R: Azt mondtad, mindent Tőle kaptál. Ha nem csak úgy általában véve beszélünk arról, amit Isten adott neked, vagy, amit neki köszönhetsz, akkor tudnál konkrét példát mondani rá?

A: Ez azért jó kérdés, mert sokat tudnék róla beszélni. Én a saját bőrömön tapasztaltam Isten gyógyító erejét. Néhány éves voltam, amikor egy tüdőgyulladással félrekezeltek, és kis híján leállt a szívműködésem. Akkor a szüleim imádkoztak értem, és nyomtalanul meggyógyultam. Ebből persze nem sok mindenre emlékszem, csak amit elmeséltek. Az viszont nagyon is elevenen él bennem, amikor pár éve megtudtuk, hogy apa rákos beteg. Súlyos volt az állapota. Az orvosok azt mondták, néhány év múlva meg is hallhat. Apának se volt könnyű, de azért egy gyereknek sem egyszerű az ilyesmit feldolgozni. Aztán imádkoztak érte, meg persze mi is, és hihetetlen módon meggyógyult. Komolyan mondom, még az orvosok is csodálkoztak rajta. Apa ma is él, és egészséges!

R: Térjünk vissza egy kicsit az értékrendre. Azt mondtad, teljesen más értékek szerint rendezted be az életed – a Biblia szerint. Hogyan tud a Biblia értékrendet diktálni neked?

A: A Biblia Isten beszéde, és ezért nagyon értékes számomra. Fontosnak tartom, hogy minden nap olvassam, és megértsem, hogy Isten mit is akar mondani nekem. Korábban már mondtam, hogy beszélek Istenhez, Ő pedig így válaszol nekem. Olvasom az igét, és tudom, hogy ez bizony nekem szól.

R: Látszik, hogy neked tényleg ez jelenti a mindent. De – puszta kíváncsiságból – egy 16 éves lánynak mit tud mondani a Biblia, mikor a legtöbben még kötelező olvasmányként sem veszik a kezükbe?

A: Szeretem a Bibliát olvasni, mindent persze én sem értek, de azt megkérdezem apától (mosolyog). Szerintem a Biblia egyáltalán nem egy unalmas olvasmány, annak legalábbis nem, aki a sorok mögé lát, és nem csak a betűt veszi számba… Nagyon szeretem például a Zsoltárok könyvét, amiben Dávid annyira élően tudja kifejezni az érzéseit Isten felé. Ez könnyen érthető, és nagyon sokszor teljesen megegyezik az én érzéseimmel, átéléseimmel.

R: Hogyan képzeled el a jövődet. Most úgy döntöttél, hogy ezt az utat választod, mert ezt láttad, ebben nőttél fel. De milyen szerepe lesz Istennek az életedben mondjuk húsz évesen?

A: Főszerepe! Gondolom, hogy még tanulni fogok, élem a magam életét, de Isten lesz számomra mindig a legfontosabb, akárhány éves leszek is. Vannak előttem jó példák, akik ugyanígy tinédzser korukban döntötték el, hogy Isten lesz az életük középpontja, és nem csak úgy letudnak egy-egy vallási liturgiát, hanem tényleg ez jelenti számukra az életet. És ma felnőttként ugyanezt csinálják, teljes az életük, és boldogok, ami nem a pillanatnyi hangulatuktól függ, hanem attól, hogy egy bizonytalan világban van valami biztos az életükben. Hogyne akarnám én is ugyanezt?!

R: Fontosnak tartod, hogy az embernek célja legyen. Mi az életed legfontosabb célja?

A: Igen. Megszületünk, élünk és meghalunk. Szerintem az egész élet nem ér semmit, ha Isten kimarad belőle, pedig sokan nem hisznek benne, vagy értelmetlennek tartják. Nekem ez a legfontosabb célom: kapcsolatban lenni Vele! Hiszek az örökkévalóságban, ezért, ha egyszer meg is halok, tudom, hogy az életem biztonságban van. Na, ez az, amiről ma egy 16 éves nem gondolkodik… sajnos. Bárcsak minél többen megértenék, és megismernék az életet Istennel!

Pasik, divat, smink, shopping, buli, drink… ezek a mai tinilányok életének legtermészetesebb velejárói. Ezekről csacsognak naphosszat, ez jelenti számukra a mindent. A ’carpe diem’ életstílusba nem is férne bele más. Más, ami hosszabb távra engedne berendezkedni. Így aztán marad az időnkénti ráeszmélés a nem túl szerencsés jelenségre: a fiataloknak nincsenek hosszú távú céljaik. De hát mit lehet ellene tenni?!

Lehet-e cél nélkül élni? Minden bizonnyal, igen! De ha vajon érdemes-e? Egy sokat tapasztalt ember talán meggyőző választ adna, talán nem. De mit gondol erről egy tinédzser?


Pataky Tóth Angelika 16 évesen olyan célról beszél, ami egyáltalán nem szokványos. Különös vallomások következnek egy fiatal lánytól Istenről és mindenről, amit Ő jelent neki. Egy lánytól, akinek az életben nem a pasik, divat, smink, shopping, buli és drink jelentik a mindent.

 

R: A „más” egy kissé pejoratív jelző, rád mégis ez illik leginkább, ha a kortársaidhoz hasonlítunk. Ráadásul nem is kevésbé néznek ki a „másságod” miatt, hiszen mintha nem is ebben a században nőttél volna fel… máshogy gondolkodsz.

A: Tagadhatatlanul. De nem hinném, hogy ezzel egyedül vagyok. Sokan gondolkodnak másképp az élet nagy dolgairól. Értelmesen. Sokan látnak tovább a pillanatnyi élvezeteknél, és terveznek hosszabb távra. Ami egészen mássá tesz, azt gondolom, az az Istenről alkotott véleményem, és minden, ami ebből fakad.

R: „Isten az öregeknek való!” – annyiszor hallottam már. Egy 16 éves lány gondolkodik Istenről?!

A: Csupán néhány éves voltam, amikor a szüleim megismerték Istent. Nem tudok rá jobb szót mondani, minthogy megismerték. Istenről hallani és Őt ismerni két, egymástól nagyon távol álló dolog. Engem ebben a szellemben neveltek, ezt láttam, hallottam, és ami még fontosabb, tapasztaltam. Ahogy nőttem, egyre inkább kezdtem megérteni és érzékelni, hogy nekem van valami olyan, ami az osztálytársaimnak nincs meg. Ez pedig a hitem. Ez ad értelmet az életemnek. Persze, hogy gondolok Istenre. Nekem Ő jelenti a mindent.

R: Ebben nőttél fel. Nem tudod, hogy milyen az, ami nem erről szól. Gondoltál arra valaha, hogy kipróbálj mást is?

A: Az, hogy nekem Ő jelenti a mindent, a személyes hitemből fakad. Valami olyanból, amit nem a szüleim erőltettek rám, amit nem az illem vagy a vallási protokoll miatt választottam. Nem tapasztaltam ugyan a másik oldalt, de nagyon is tudom, miről szól. Sok barátom van, akiknek az életében látom a másik irányt. Nem cserélnék velük. Volt választási lehetőségem, és nem is hagytam figyelmen kívül, mert kinek ne fordulna meg a fejében 16 évesen? De így döntöttem, mert ezt láttam helyesnek és működőképesnek.

R: Nem cserélnél velük. Miben más a te életed, mint az övék?

A: Látszólag nem sok mindenben. Normálisan járok iskolába, tanulok, elvégzem a feladataimat, úgy ahogy más. De ha egy kicsit mélyebbre ásunk egy-egy ember életében, akkor nagyon hamar feltűnnek a különbségek. Csak egy példát mondok. Sok barátom, osztálytársam reménytelenül küzd a megfelelési vággyal, ami szerintem inkább kényszer.  Kényszeresen azonosulni akarnak számukra elérhetetlen dolgokkal, hogy megfeleljenek valami olyannak, aminek talán sosem fognak. Nekik mindig az a fontos, hogy ne maradjanak le semmiről. Ami másnak van, az nekik is kell, amit más hallgat, nekik is azt kell… Kivételesnek érzem magam, mert nem kell ezzel küzdenem. Ha Isten van az életünk középpontjában, akkor Őt követjük, nem a tömeget.

R: Sokan azt mondják, az Isten követése – ahogy te fogalmaztál – lemondásokkal jár. Egy fiatalt ez könnyen elrettenthet. Te egyszerűen csak eldöntöd, hogy nem teszed, mert nem teheted, és kész?

A: Soha nem gondoltam, hogy valamit veszítek azzal, hogy nekem Isten a fontos, és azt az értékrendet követem, amit a Biblia „diktál”. Tény, hogy ez egy teljesen más világ, ha szabad ezt mondanom… Egészen más értékeket tartok fontosnak, mint amit általában a kortársaim. Ez nekem nem lemondás. Egyszerűen megkímélem magam egy csomó olyan dologtól, ami az életemben később negatív hatással jelentkezhetne. Sok olyan embert ismerek, akik már fiatalon tönkretették az életüket az itallal, a bulikkal, és azzal, amik ott történtek… Azt gondolom, ez nem lemondást, hanem védelmet jelent.

R: Teljesnek érzed az életed azzal, hogy Isten benne van?

A: A legteljesebb életet élem. Van ugyanis valaki, akire mindig számíthatok. Ez nem olyan, mint a templomi szobrok, vagy a Hiszekegy. Isten számomra nem egy vallási etalon, akit előhívhatok, mint Aladdin a csodalámpát, ha éppen gondom van, vagy netán szidhatnék, ha valami nem tetszik. Hiszek Isten szuverén hatalmában, hiszem, hogy Ő egy élő Isten, aki nem csak megszületett valamikor és meghalt, hanem fel is támadt. Neki nincs lehetetlen! És ebben a tudatban élni, igen, teljes életet jelent. Képzeld el, hogy van egy apád, akinek semmi nem lehetetlen. Kérhetsz tőle bármit, és történhet veled bármi, mert képes megadni, és képes megvédeni, képes fellelkesíteni, bátorítani… Ilyen az az Isten, akiben én hiszek. Számomra Ő teljes biztonságot jelent.

R: Számíthatsz rá, kérsz tőle, megkapod… Hogyan? Hogyan kommunikálsz valakivel, akit nem látsz?

A: Nem véletlenül hasonlítottam Istent az apához. A kommunikáció is nagyjából így megy vele. Le szoktam ülni a szobámba egy csendes pillanatomban, és egyszerűen beszélgetek vele. Elmondom, hogy mi van velem, mi a gondom, vagy éppen, minek örülök ma, és megköszönöm Neki. De akkor is beszélek Vele, ha egyszerűen csak beszélhetnékem van, és nincsen kivel (mosolyog). Tudom, hogy mindent Tőle kaptam. Például, mikor az új suliba kerültem, kértem, hogy segítsen, hogy jó eredménnyel végezhessem el, és magam sem értem, de tényleg… eddig nagyon jól megy, pedig sokszor nem értek semmit, Isten mégis ad értelmet a megértésre. Lehet, hogy ez másnak megy magától is, de én tudom, hogy nekem ez magamtól nem menne, neki köszönhetem.

R: Azt mondtad, mindent Tőle kaptál. Ha nem csak úgy általában véve beszélünk arról, amit Isten adott neked, vagy, amit neki köszönhetsz, akkor tudnál konkrét példát mondani rá?

A: Ez azért jó kérdés, mert sokat tudnék róla beszélni. Én a saját bőrömön tapasztaltam Isten gyógyító erejét. Néhány éves voltam, amikor egy tüdőgyulladással félrekezeltek, és kis híján leállt a szívműködésem. Akkor a szüleim imádkoztak értem, és nyomtalanul meggyógyultam. Ebből persze nem sok mindenre emlékszem, csak amit elmeséltek. Az viszont nagyon is elevenen él bennem, amikor pár éve megtudtuk, hogy apa rákos beteg. Súlyos volt az állapota. Az orvosok azt mondták, néhány év múlva meg is hallhat. Apának se volt könnyű, de azért egy gyereknek sem egyszerű az ilyesmit feldolgozni. Aztán imádkoztak érte, meg persze mi is, és hihetetlen módon meggyógyult. Komolyan mondom, még az orvosok is csodálkoztak rajta. Apa ma is él, és egészséges!

R: Térjünk vissza egy kicsit az értékrendre. Azt mondtad, teljesen más értékek szerint rendezted be az életed – a Biblia szerint. Hogyan tud a Biblia értékrendet diktálni neked?

A: A Biblia Isten beszéde, és ezért nagyon értékes számomra. Fontosnak tartom, hogy minden nap olvassam, és megértsem, hogy Isten mit is akar mondani nekem. Korábban már mondtam, hogy beszélek Istenhez, Ő pedig így válaszol nekem. Olvasom az igét, és tudom, hogy ez bizony nekem szól.

R: Látszik, hogy neked tényleg ez jelenti a mindent. De – puszta kíváncsiságból – egy 16 éves lánynak mit tud mondani a Biblia, mikor a legtöbben még kötelező olvasmányként sem veszik a kezükbe?

A: Szeretem a Bibliát olvasni, mindent persze én sem értek, de azt megkérdezem apától (mosolyog). Szerintem a Biblia egyáltalán nem egy unalmas olvasmány, annak legalábbis nem, aki a sorok mögé lát, és nem csak a betűt veszi számba… Nagyon szeretem például a Zsoltárok könyvét, amiben Dávid annyira élően tudja kifejezni az érzéseit Isten felé. Ez könnyen érthető, és nagyon sokszor teljesen megegyezik az én érzéseimmel, átéléseimmel.

R: Hogyan képzeled el a jövődet. Most úgy döntöttél, hogy ezt az utat választod, mert ezt láttad, ebben nőttél fel. De milyen szerepe lesz Istennek az életedben mondjuk húsz évesen?

A: Főszerepe! Gondolom, hogy még tanulni fogok, élem a magam életét, de Isten lesz számomra mindig a legfontosabb, akárhány éves leszek is. Vannak előttem jó példák, akik ugyanígy tinédzser korukban döntötték el, hogy Isten lesz az életük középpontja, és nem csak úgy letudnak egy-egy vallási liturgiát, hanem tényleg ez jelenti számukra az életet. És ma felnőttként ugyanezt csinálják, teljes az életük, és boldogok, ami nem a pillanatnyi hangulatuktól függ, hanem attól, hogy egy bizonytalan világban van valami biztos az életükben. Hogyne akarnám én is ugyanezt?!

R: Fontosnak tartod, hogy az embernek célja legyen. Mi az életed legfontosabb célja?

A: Igen. Megszületünk, élünk és meghalunk. Szerintem az egész élet nem ér semmit, ha Isten kimarad belőle, pedig sokan nem hisznek benne, vagy értelmetlennek tartják. Nekem ez a legfontosabb célom: kapcsolatban lenni Vele! Hiszek az örökkévalóságban, ezért, ha egyszer meg is halok, tudom, hogy az életem biztonságban van. Na, ez az, amiről ma egy 16 éves nem gondolkodik… sajnos. Bárcsak minél többen megértenék, és megismernék az életet Istennel!